Ismerje meg az agyi infarktus lehetséges okait

539
HOZZÁSZÓLÁS:

Véralvadékagyi-stroke-infarktus

A test nagyobb ereiben kialakuló, majd a keringéssel továbbszállítódó véralvadék a kisebb keresztmetszetű erekben fennakadhat, és elzárhatja bennük a véráramlást.

Az anatómiai és élettani viszonyoknak megfelelően bizonyos elhelyezkedésű erek bizonyos területekre „szórnak”, így az agy esetében is megvannak azok a helyek, amelyekből az alvadék útja nagy valószínűséggel az agyhoz vezet. Ezek a következők:

Szív

A pitvarfibrillációként ismert kórállapot, amely a népesség 1-2%-át érinti, és amelynek gyakorisága a korral nő, a 80 év fölött bekövetkező stroke-ok 80%-áért felelős. Lényege, hogy a szív egyik felső ürege, leginkább a bal pitvar, olyan gyorsan húzódik össze, hogy inkább remeg, semmint érdemileg vért pumpál.

A benne lévő vér így tulajdonképpen pang, nem halad tovább élettani útjára, mi több, előbb-utóbb alvadni kezd, az alvadékdarabok pedig bekerülnek a keringésbe, és elakadnak annak egyes helyein, pl. az agyban.

Véralvadásnak nyújtanak talajt a veleszületett és szerzett szívbillentyű-problémák, mint pl. a reumás szívbetegség.

Kóros véralvadást és közvetetten srtoke-ot okozhat a szív pumpa-funkciójának zavara, pl. szívinfarktus esetén a pitvarfibrillációhoz hasonló mechanizmus alapján. Bonyolíthatja a helyzetet, ha valaki cukorbeteg, és az érzőidegek érintettsége miatt nem érez fájdalmat az infarktus idején. Bennük stroke is kialakulhat úgy, hogy észre sem veszik.

Nyitott foramen ovale

Ez az anatómiai rendellenesség nem más, mint egy, a szív két pitvara között lévő lyuk, amelyen keresztül a pitvarok vére összefolyhat. Magzati korban a jelenség normális, születés után röviddel azonban a megváltozott nyomásviszonyoknak engedelmeskedve a foramen ovale-nak el kell záródnia.

Fennmaradásának az a veszélye, hogy az alsó végtagban keletkezett és esetleg a szívbe jutott véralvadék nagyobb erőkifejtés (pl. hasprés, köhögés vagy tüsszentés) hatására a jobb pitvarból a bal pitvarba jut, onnan pedig az agyba, és a kiserekben megakadva agyi infarktus forrása lesz.

Az artériák

A carotis és a vertebrobasilaris artériák elmeszesedése az erek keresztmetszetének nagyfokú szűkülete, ill. a bennük meginduló alvadékképződés révén nagyon gyakran vezet agyi infarktus kialakulásához.

539
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]