Tények az érelmeszesedés korcsoporti megoszlásáról

544
HOZZÁSZÓLÁS:

Hosszú időn keresztül úgy vélték, hogy az érelmeszesedés csak az előrehaladottabb életkor megbetegedése.

A fiatalok is veszélyben vannak

Kétségtelen, hogy a betegség gyakorisága sokkal nagyobb az idősebb embereknél, de egyre inkább megfigyelhetjük, hogy milyen nagy mértékben érinti már a fiatalabb nemzedéket is.

A betegség kialakulásáról szerzett ismereteink alapján pedig nem túlzás azt állítani, hogy az érelmeszesedés kialakulásának gyökerei egészen a gyermekkorig nyúlnak vissza.

Több az idős, töerszukulet-erelmeszesedes-koleszterinbb a beteg

Az az elképzelés, mely szerint az érelmeszesedés csak az öregek megbetegedése lenne, elavult.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azonban azt a tényt, hogy a civilizáció fejlődésével és az általános életszínvonal emelkedésével egyre inkább növekszik az idős emberek száma, akiket így hosszú életük folyamán hosszabb ideig is érnek azok a károsító környezeti hatások (hibás életmód, kiegyensúlyozatlan táplálkozás, mozgáshiány stb.) melyek az érelmeszesedés kialakulását elősegítik, illetve azt létrehozzák.

Más szóval, mivel több az idős ember, annál nagyobb az érelmeszesedésben szenvedd idős emberek száma is.

544
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]